Powered By Blogger

Keresés ebben a blogban


2009. december 25., péntek

Valóban igazságos a demokratikus rendszer?



Hogy jobban meg értsük a demokráciát, közelebb kell hogy kerüljünk a szó jelentéséhez, a szó eredetileg az ógörög δημοκρατία szóból származik amit annyit jelent hogy a nép uralma, és a demokrácia lényege hogy a közösség választójoggal rendelkezi tagja részt vehet a közügyek eldöntésében. ( forrás: wikipédia )

Kétség kívül hogy a demokrácia, az egy összetett rendszer amely több társadalmi-politikai elemekből áll ( választás, népszavazás stb.) e-elemek megsértése, megszegése oda vezethet, hogy a demokráciát nem a megfelelő képben gyakorlójuk, és ha már ott tartunk akkor nem lehet demokratikus rendszerről beszelni.


A demokrácia fogalma röviden: olyan politikai rendszer, amelybe a többség állas foglalása, véleménye dönt, és a társadalom eletet szabályozza.

A demokrácia legfőbb jellemzője: minden személy szabad és joga van a politikai, társadalmi nézeteit hirdetni, valamint nyilvánossá tenni.

Én az említettekből a népszavazást vennem szemügyre, nem értek egyet, azzal hogy bármilyen jellegű jelenséget ( problémát ) azt meg lehet hirdetni népszavazásra, gondolok itt vallási, etnikai, stb. jelenségekre.


Vegyünk is egy példát, hogy világosabba tegyem a véleményemet, tegyük fel, hogy egy csoport bizonyos társadalmon belül nem tolerája a melegeket (a melegek közötti házasság betiltása a céljuk), és meg teszik a szükséges, előirt lépéseket, a népszavazás meghirdetésért e-témában, össze gyűjtik a szükséges aláírásokat, azt követően benyújtják egy képviselő révén a párlementben, ott megszavazzák a népszavazást és meghirdetik.

A szükséges részvétel meg is valósul, a népszavazás eredményei: 50,1 igennel, 49,9 nemmel zárul, eddig minden megfelel a demokrácia által előirt szabályainak, de az eredmény alapján megfosztottunk bizonyos embereket alapvető jogaitól , ezzel mar is megszegtük a demokrácia egyik alap elvet ( minden ember szabad ), sőt az eredmény fellázadáshoz, feszültséghez, konfliktusokhoz vezethet, pedig az igennel szavasok száma nem biztos hogy tükrözi a társadalom véleményét, ( személyek nem vettek reszt, távol tartózkodok, betegek nem tudtak eljutni a szavazás helyszínére , tájékozatlanság stb.).

Ebből az vezethető le, hogy A demokratikus rendszer több helyen sebezhető.

Azért a szerény véleményem a következő:

1) A személyes, vallási, intim jogokra nem érvényesül a többség akarata.

2) A szükséges részvétel szám megemelése.

3) Ha az eredmény nem hozz elsöprő fölényt (pl. 20 %), kötelező a népszavazás megismétlése.

4) Legalább háromszor kerülhet sor egy adott népszavazásra, hanem valósul meg a 20%

5) Nem hírdhető meg újra a népszavazás, csak egy meghatározott idő multával (pl. 3 év)

6) Nem csak igennel és nemmel való választás.



Mivel ember tökéletlen, és a demokrácia az ember szülemenye, így a demokrácia néha igazságtalan és tökéletlen.

2009. december 23., szerda

Békés, áldott ünnepeket kívánok mindenkinek!


Békés, áldott ünnepeket kívánok mindenkinek!

Megj : fehér karácsonyt jósoltak a meteorológusok, kíváncsi vagyok, mit értenek a fehér szó alatt !

2009. december 22., kedd

Beszélgetés egy ateista barátommal


Tegnap össze futottam egy régi filós ismerősömmel, éppen szaladt valahova, azt kell tudni róla hogy tipikus kockaarc, akinek dugik van a feje Arisztotelész, Kant stb filozófusok munkájával.

Sietve szedte a lábat, még észre se vett engem pedig mellettem suhant el, de kiáltottam utána, gyorsan vissza jött hogy csak kezet fogjon , aztán folytassa útját, kezdtem vele témákat forgatni a helyzetről stb, de úgy tűnt hogy vmiböl nagyon elege van, rá is kérdeztem, ó pedig a következőt válaszolta, a kurva isten már 2 hete kutatok egy könyv után de sehol nyoma, mondom jó jó nyugi de azért istent ne keverjük a témába, erre mosolygott egyet és azt mondta milyen isten , te meg mindig hiszel ebbe a faszságba? Ezek után csak néztem a szemébe mintha vitára hívnám ki, le is esett neki a gondolat és ekkor mar el is felejtet a könyv ügyet és a következő szavakat sózta hozzam:

Kockaarc: Figyelj csak az alítod hogy isten létezik, és állas pontodat az ok-okozati elmelettel támasztod alá, ha megpillantasz egy széket azt következteted hogy egy asztalos készítette így az asztalos egy létező lény, mert nélküle nem létezne az szék, ha kenyeret eszünk akkor a pék a teremtője és így tovább , tehát minden teremténynek van teremtője, rendben elfogadom az elméletedet, de akkor jogosan tehetem fel neked a kérdést , hogy ki teremtett a teremtőt?, és ezzel azt gondolta hogy feladom a vitát és fehér zászlót emelek, de ebben a kertesbe nem találtam semmi gubancot ahogy ő remélte, és a következőt válaszoltam:

Én: mar eleve a kérdésed helytelen, mert egyet értesz velem hogy az isten a teremtő, és kérdezed ki teremttette? Így egy mondatatba teremtőnek és teremtménynek nyilvánítod istent, és ez nem más mint ellenmondás amivel egy gödörbe sodortad magad, és amely gyengíti a feltevésedet, ráadásul amit talán nem értesz tisztán, az hogy az ok-okozati elmélet az idö-hely tényezők alá esik, és mivel elismerted hogy az isten az ok-okozat teremtője, így az istenre nem vonatkozik az elmélet.

Nem hagytam szóhoz jutni, és a következőt vágtam hozza!
Én: ugye filozófiát tanulsz, és ami kétségtelen hogy Arisztotelész az neked egy vmi féle isten, de akkor hallgasd meg milyen elmelettel drukkolt elő a nagyszerű ember: a szék a fa anyagból készül, a fa anyagot pedig a fából alítják elő, a fa a vetőmagból nő ki, a vetőmagot a fold- műves ülteti el, és így tovább a végtelenig amíg el érkezünk egy pontig, az első kezdetig, ami nem más mint az ok, és aminek nincs szüksége külső hatásokra hogy létre jöjjön, és bizony az ok az egyenlő isten !

Vakarta rendesen a fejet keresgélve ki utat, de nem igazan tudod meg fogni, és beismerte hogy e-vitán én kergettem felül, de nem adja fel, még vissza szeretne térni a témához erősebb, hitelesebb kérdésekkel, feltevésekkel. Én meg sok szertetettel varom !

2009. december 21., hétfő

A szerencsétlen 2012-es diplomaról !


Fogtam az indexemet, és rohantam az egyetemre, ne hogy lelépjen a tanár, már 1hete próbálom elérni valahogy , lényeg a lényeg, beírta nekem a várva várt ötöst, és boldogan át nyútóta az indexet, én meg még fújtam bele egyet ne hogy össze kenődjön benne a tinta, naná hogy féltem, nem azért tanultam éjjel nappal ( na jó ez kicsit túlzás ) hogy a végén egy rongyot hozzak össze, jól is esett az ötös, igaz nem sokat tettem érte, de talán ez tett boldoggá !

aztán hogy mindig vmi felbassza az agyamat az tuti, általában a emberek teszik meg nekem ezt a szívességet, de most egy rohadt plakát, 2012-es című filmnek a reklám, persze én mar ez előtt olvastam a témáról hogy a Maja naptár szerint akkor lesz a világ vége, de ki vakartam anno a gondolatot a fejemből, most viszont más a szitu, tele az indexem ötösökkel ( tényleg van egy pár ) ráadásul a diplomaszerzés időpontja pont 2012-be várható, na ez a szívás, mi lesz akkor a diplomámmal ha tényleg igazuk lesz, ki fogja pótolni nekem a befektet pénzt és energiát? Vagy akkor hagyma abba most mielőtt még melyebben be ásom magam a semmibe? De viszont ami ennél súlyosabb az hogy ha mégse történik meg , és kamu az egész, a maják hogy fognak reagálni a kudarcra ? és hogy zajlik módtanába az életük, feladtak és varjak a halalt? szívesen Elmennék hozzájuk megérteni a témát ! egyébként akit gyötri a sok tanulás gondoljon arra hogy mind semmire való, azok akik 2012 diplomáznak, az egyik kezükbe megkapjak a diplomát, a másikkal meg áshatják a sírúkat . hát nem csodás????

Internal Value widgetTitle

Internal Value defaultContent

2009. december 20., vasárnap

EZ MEG AZ, GOMBA, ZSENIASSONY, ALBÁNIA


Minden tekintetben enyhül, de miközben az USA-ban és több európai országban már temetik, Magyarországon bőven marad 2010-ben is a válság. Az Ecostat előrejelzése szerint 0,1 százalékkal esik a GDP, 10,5 százalékra nő a munkanélküliség, az infláció pedig csak keveset csökken.

A bruttó hazai termék minden eddiginél nagyobb mértékben csökkent 2009 második negyedévében. Az előző év azonos időszakához képest 7,5 százalékos visszaesés következett be, míg a szezonálisan és naptári hatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 7,3 százalékos volt a GDP volumen-csökkenése, ez az elmúlt több mint nyolc éves időszak mélypontját is jelenti. Az Európai Unió gazdaságának visszaesése a második negyedévben már nem haladta meg az előző időszaki mértéket, az EU-27 GDP-je – az előző negyedévhez hasonlóan – 4,8 százalékkal csökkent. A modellszámítások alapján 2009-re 6,5 százalékos gazdasági visszaesést prognosztizálunk, a harmadik negyedévre várt abszolút mélypontot követően kezdődhet el a recesszióból történő lassú kilábalás, a harmadik negyedévben 7,2, a negyedikben 4,5 százalékos GDP csökkenéssel számol az Ecostat, 2010-re minimális, 0,1 százalékos recessziót várnak

Forrás: index.hu

Ugye most azon filóztok, hogy kerül ide ez a fotó, milyen összefüggésben van a témával ?vagy Talán az öngyilkosságot illusztrálni akarja? na elárulom nektek hogy ez a nagyszerű asszony meg találta a megoldást amire a nagy koponyák képtelen voltak, egyszerűen zseni ötlettel állt elő, persze finga sincs milyen gazdasági heyzetről árulkodnak a fent említett adatok, de nem izgatta öt az, hidegen hagyta és ki ült a napra, nem a kreol szín eléréséhez, vagy más szépségi eredményekért.

Egyszerüen egy szép nyári nap reggelén, felkelve az agyból, észlelte hogy a láb ujjai között viszketést érez, egy öreges lassú mozdulattal le hajolt meg nézni mi a fene lehet az, hat mit add isten, lábgomba, gondolt egyet, aztán morogta magába: egye meg a fene nem kezelem, jobban járok ha tenyésztem, úgy is kevés a nyugdíjam, krémekre meg nem futja, ráadásul újra kinő, hiszen gomba, a gomba mar csak ilyen, a klíma megadott, vízből van bőven, huss hely is akad, az unokám meg mindig is szerette a gombalevest, így felemelte a kezét hátha rá bukkan hónalja alatt néhány csirájában fejlődő gombát, de ez most nem jött be neki, tehát maradt a láb újra hasznosításnál.

most képzeljuk el hogy mind annyian gombát tenyésztenénk, mondjuk nem egyfajtát, majd a Gordon bácsi el osztlja a szerepeket, laskagomba , pöfeteggomba, kenyérgomba stb, higgyétek el megjavulna a helyzet, csökkenne a munkanélküliség, hajléktalanoknak kényelmes munka biztosítás ( minden kilo gomba ellenébe, egy üveg piát ), erősödne a forint ,növekedne a turizmus stb.

úgy gondolom specializálódni kell vmi termékre, szolgáltatásra, minden megadott, gondolok itt pl: gyógyfürdők, termál vizek stb, de ilyen kormány jelenlétével ez felejtős téma, hiszen most minden arrol szól ki tudd többet bezsebelni, így aztán nem csak a körölöttünk lévő országok fognak megelőzni minden szempontból, hanem azt is meg fogjuk élni, hogy munkát keresünk a Albániában, és akkor leszünk igazán a béka segge alatt .

Gólyavár egy rendezvény csarnok !


Gondolom mindenki büszke a gólya varra, mintegy színvonalas, jól berendezet, modern eszközökkel ellátott épület, végre egy hely ahol elfelejtem a B épület katasztrofális állapotát, ahol úgy érzem , igen is itt emberi körülmények között fejleszthetjük tudásunkat, na de várjunk csak , a büszkeségünk rendezvények helyszíné vált, ( rendeznek ott minden félét, nem akarom felsorolni mer elég hosszú a lista, ráadásul nem említésre méltóak ) és akkor szépen minden erőfeszítés nélkül bezárjak a főbejáratot, és az hallgató aki beszeretne jutni, annak csak a hátsó vészkijárat jár, mondjuk elküldenek a picsába aztán faszt érdekel hogy te most egy cselédnek érzed magad, vagy egy lényegtelen lénynek, akit alapvétó jogaitól megfosztottak.

Jó megértem az egyetemi vezetőket, hogy az egyeteme anyagi gondokkal küzd, de akkor próbálják megszervezni hogy ne ütközzön az előadások idejével, egyszer ilyen rendezvényre került sor a második emeleten,( ilyenkor még beengednek, nem rendelnek hátra ) ültünk hallgattuk a fantasztikus, információval dús előadást ( nem kamuzokJ ) mikor semmi előjel nélkül elkezdtek fent zenélni ( képzeld Afrikai zenét nyomtak, minden féle ugra bugra, csak remeget fellettunk a léc, arról nem beszélve hogy a tanár hangját csak ö tudta azonosítani, szerintem egyszer a következő felirattal találkozunk kifeszítve ( tisztelt hallgatók, a mai napon erotika parádét rendezünk! Jegyárak: diákigazolvánnyal 1000 ft, külsősök 3000ft ) előadások elmaradnak!

HÖK ! JÓ REGGELT, CSAK ÍGY TOVÁBB!

2009. december 19., szombat

KK-ban bulizni = Szar zenét hallgatni !!!


Őszintén nem igazán szoktam a KK-ban bulizni, leginkább lyukas óráimba be ülök egy kávéra, így is volt egészen a múlthétig, miközben iszogattam a kávémat megpillantottam egy buli-plakátot, amely egy fergeteges bulit ígér, jól kivolt pofozva minden féle jó tényezőkkel, akciós italok, nagyszerű hangulat, és csoda kezű DJ-vel, na ez felkeltette bennem az érdeklődést, meg is jegyeztem magamnak hogy ezt nem hagyom ki, így is volt, este kellően felkaptam magamra a cuccot és elindultam az egyetem felé, hoppá már ott is vagyok, fasza , akkor mulassunk egy jót, egy pár barátom velem jött, ők nem lelkesedtek az ötletnek hogy a KK-ban bulizzunk ( megérezték a szívást ), eddig minden rendjén volt, beléptünk az ajtón minden féle jó arc volt ott ( BTK ) mi lehet más, egyenesen a pult felé indultunk, megrendeltük az italokat, körbe néztünk, voltak elegen hogy tényleg egy jó bulit tudjunk magunknak, és itt kezdődött a probléma, hideg, hó, minden ami a szar időt illeti volt, a nagy kabátokat nem tudtuk hova akasztani, székekre dobtuk volna, de mind foglalt volt, mások ruhaival, akik már a színpadon szerepeltek, végül találtam egy árva széket amire rádobtuk a kabátainkat, állva néztünk ki a fejünkből , közbe iszogattunk, mert hogy meg kell adni az alapot, aztán még józan ésszel el mentem táncolni, na persze nélkülözhetetlen a jó zene, táncolni kezdtem, ráztam magam rendesen, de a DJ nem volt segítő kéz, keverte a zenét mind a kurva élet, nem tudtam besorolni a müfajt, rockkal kezdet abból lement hip hop-ra, reméltem hogy nem szúr bele kis funky punky sunky , de sajnos meg tette…… A DURVA MÉG HÁTRA VAN !!! folytatódik comin soon

BTK Mgyarórszág legjobb kara !!!


Ezt a mondatot dobtam be az egyik ismerősömnek, miután büszkén torony magasan tartotta az orrat,hogy ő a Müszaki egyetem halgatója, na most az hogy a BTK Magyarórszag legjobb kara azt még egy agyilag sérült ember se hiszi el, de képtelen voltam ki állni mellette, magyarán kamuztam neki meg saját magamnak, de a srác jól ismeri a mi csodálatos egyetemünket, persze ha vakon vezetünk be egy svéd hallgatót mondjuk a B épületbe, akkor alítom hogy vissza fejlődne agyilag, és sokkot kapna a látványtól, ( akit érdekel meghívom egy hugyozásra az ARAB tanszéken található úgynevezett WC-nek), aki még nem tapasztalta azt a bűzt ami természetes módon árad ki, az tuti hogy lemaradt egy fantasztikus ürüléki-gaz illatáról, ja Green peace-ek nek ahelyett hogy ott áldigáltok az aluljárókba, menjetek oda legalább a bűzböl termelődő melegséget ki hasznaljatök, ráadásul ott amit kerestek, hát uraim globális felmelegedés?? na hát milyen jó helyen jártok, ott aztán a tanulmányozásra van lehetőség, sőt még kísérleteket is végre hajthatjátok, mivel oda nem igazán sürőn járnak ( kivéve én, persze mondanom se kell hogy a maszk viselete kötelező) ) de az ne is izgasson ! na de vissza térve a témához, azzal érveltem a barátommal szembe hogy nem az infrastrkútra a lényeg pedig azon alapszik minden ( számítógépek stb ), hanem az oktatás színvonala, a bolognai-rendszer hatékony módszerei, nevettem is magamba egy nagyot, de nagyot, ekkora vaszságot hogy mondhatok!? esténként leanyázom azt aki kitalálta és azt a balfazt aki elfogdta és bevezette, na meg mi akik a struccokat szégyenlítö módon fejünket a homokba ássuk,( de erre majd visza térek ) A Bolognai-rendszer szépsége az hogy mindent meg tanulsz de semmit nem értesz, ez aztán a Hungarikum, persze az a hallgató aki hajnali 4kor ébred, kapkodva össze szedi magát, ne hogy le késse az első előadást amely közismert hogy 8 kor kezdődik (vannak tanárok akik nem tolerálják ha vki 2 percet késik, és nagyon lehórdják, elsősök tudják kiről van szó ) csak sajnálatraméltó, szívem szerint rendeznék egy versenyt, és meg dijjaznám azt aki az egyetem épületei között rohongálva a legtöbb idejét pocsékolja, ugye meg érdemli? csajoknak nem lenne szükségük Norbi-féle diétára.

Vissza térve a témához, elsősként én is úgy voltam vele, mentem jöttem mint a hülye gyerek aki nem talaja az anyát, kapkodtam, idegesettem, fogyasztottam jó mértékbe a könyveket, főszakról a mínorra, oda vissza, ( lábam nyomai még megtekinthetők a helyszínen ) spirntbe is nyomtam néha, hátha tudom tartani a lépést, na de az év végén elgondolkodtam mi értelme volt az egésznek, nagy lófasz, szép szóval semmiJ, és feltettem magamnak a kérdést? Vajon okosabb lettem, dehogy is, megtanultam a kötelezőt és teljesesítettem a feladatot, mintha beavattak vmi féle harc mezőbe, és szolgaként jól tejesitettm vannak akik nem értenek velem egyet, nekik csak üzenem: csak így tovább, és sok sikert !