Powered By Blogger

Keresés ebben a blogban


2009. december 20., vasárnap

Gólyavár egy rendezvény csarnok !


Gondolom mindenki büszke a gólya varra, mintegy színvonalas, jól berendezet, modern eszközökkel ellátott épület, végre egy hely ahol elfelejtem a B épület katasztrofális állapotát, ahol úgy érzem , igen is itt emberi körülmények között fejleszthetjük tudásunkat, na de várjunk csak , a büszkeségünk rendezvények helyszíné vált, ( rendeznek ott minden félét, nem akarom felsorolni mer elég hosszú a lista, ráadásul nem említésre méltóak ) és akkor szépen minden erőfeszítés nélkül bezárjak a főbejáratot, és az hallgató aki beszeretne jutni, annak csak a hátsó vészkijárat jár, mondjuk elküldenek a picsába aztán faszt érdekel hogy te most egy cselédnek érzed magad, vagy egy lényegtelen lénynek, akit alapvétó jogaitól megfosztottak.

Jó megértem az egyetemi vezetőket, hogy az egyeteme anyagi gondokkal küzd, de akkor próbálják megszervezni hogy ne ütközzön az előadások idejével, egyszer ilyen rendezvényre került sor a második emeleten,( ilyenkor még beengednek, nem rendelnek hátra ) ültünk hallgattuk a fantasztikus, információval dús előadást ( nem kamuzokJ ) mikor semmi előjel nélkül elkezdtek fent zenélni ( képzeld Afrikai zenét nyomtak, minden féle ugra bugra, csak remeget fellettunk a léc, arról nem beszélve hogy a tanár hangját csak ö tudta azonosítani, szerintem egyszer a következő felirattal találkozunk kifeszítve ( tisztelt hallgatók, a mai napon erotika parádét rendezünk! Jegyárak: diákigazolvánnyal 1000 ft, külsősök 3000ft ) előadások elmaradnak!

HÖK ! JÓ REGGELT, CSAK ÍGY TOVÁBB!

Nincsenek megjegyzések: